Jázmin Panzió - Gyula
"A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." Szent Ágoston

Szanazug

Szanazug a Fehér és a Fekete-Körös összefolyásánál fekszik. Kedvelt kiránduló- és fürdőhely: mindkét parton szabad strandon lehet fürdeni, ahol a víz tiszta és sekély. A fürdőzők egy-egy délutánra is ellátogathatnak ide, vagy a hétvégi házakban töltve az éjszakákat, több napot is eltölthetnek. A fürdőzés mellett vízibiciklizni, kajakozni, kenuzni, csónakázni, sétahajózni is lehet, vagy komppal közlekedni a két part között.
 
 
 
A Békés megye legrégebben lakott térségei közé tartozó Szanazug Doboz igazgatási területén fekszik. A szóban forgó területen – a feljegyzésekben már 1075-ben említett Dobozon és vidékén – szkíta, számos avar és korai honfoglalás-kori magyar leleteket találtak, többek között település- és templommaradványokat is. A Szanna nevű falu a Fekete- és Fehér-Körös mai összefolyása környékén lehetett abban az időben, amikor a folyók még Békés alatt egyesültek. A Körösök szabályzásában jeleskedő Bodoky Károly gyulai vízmérnök tervei szerint az 1855-57 között Gyula-Szanazug-Békés nyomvonalon ásott körülbelül 20 km hosszú meder az érintett településeken nagymértékben csökkentette az árvíz veszélyét. A lefűződött holtágak nagy kiterjedésű vidéke igen változatos üdülőtájjá alakult, a horgászatot és a vízitúrákat kedvelők paradicsoma lett.
 
 



Weboldal készítés, szerkesztés | Webbolt bérlés - Sikeres webboltok | Domain regisztráció és tárhely szolgáltatás
Design by Nicolas Fafchamps